Bár sokszor nem tudatosan, de már tanulóként is olykor megfogalmazzuk
a saját tanulási, ill. tanítási filozófiánkat. Persze ez általában implicit
módon történik. Az egyetemen, tanárszakos hallgatóként viszont már volt
alkalmunk explicit módon is tanítási filozófiákról, elméletekről tanulni
mind a pedagógia, mind a pszichológia (pl. A tanulás pszichológiája) tantárgyak
keretében. A saját tanítási filozófiámat azonban még sosem fogalmaztam meg direkt módon. Erre teszek kísérletet ebben bejegyzésben.
A tudomány formálódásával párhuzamosan jól megfigyelhető az emberről, a tanulási folyamatokról alkotott - és a tudomány által meghatározott- kép dinamikus változása is. A kezdeti (1940-es, '50-es,'60-as évek), behaviorista szemlélet megközelítésében az ember egy "blackbox", aki külső stimulusok által manipulálható és a tanulás folyamata sem más, mint a magatartás megváltozása egy inger hatására. Eszerint a tanulás az utánzás, kondicionálás, azaz egy mechanikus folyamat során jön létre.
Később, a kognitív tanuláselmélet szerint ('70-es évek)az ember már egy információfeldolgozó-rendszer, így a tanuló egy aktív személy. A tanulási folyamat lényege, hogy a már meglévő ismeret valamint a külső inger interakcióba kerül, így alakul ki implicit folyamatok és tudatos stratégiák eredményeképpen az új tudás.
A konstruktivista elmélet hívei (Piaget, Wolff stb., '90-es évek) a tanulást egy konstrukciónak tekintették, azaz a tanuló maga konstruálja meg a tudását. Ebből következik, hogy több valóság és tudás létezik, amit a tanulók előélete, személyes története befolyásol. A tanulás, a tudáskonstruálás két (rész)folyamatát különíti el: az asszimilációt és az akkomodációt. Az asszimilációkor egy új tapasztalat beillesztése történik a korábbi tudást, tapasztalatokat tartalmazó rendszerbe, míg az akkomodációkor az előzetes tapasztalat újra strukturálása, rendszerezése folyik az új tapasztalat értelmében.
A legújabb, konnektivista szemlélet a neurológia, neurobiológia tudományának eredményeire alapozva, a tanulást az agyi területek közti kapcsolatok kialakításaként, létrehozásaként szemléli. Az idő és az ismétlések jelentőségét hangsúlyozza az emlékezet konszolidációjában. A memóriát adaptív, asszociatív, disztributív rendszernek tekinti. A tanulásnál pedig figyelembe veszi mind az implicit, nemtudatos, mind a véletlenszerű, mind a teljes tanulási folyamatokat.
Hozzám személy szerint ez utóbbi két filozófia áll a legközelebb. Különösen azért, mert a tanulást, s így a tanulót is, aktív(folyamat)nak tekintik. Mindkét esetben nagy szerepet kap az önálló, autonóm tanulás, a tanulók autonómiája, a tanuló-központúság, az individualizáció, a személyre szabott, differenciált oktatás. A tanulók autonómiája szorosan összefügg a tanulók céljaival is, hiszen autonómia alatt azt a képességet értjük, hogy a saját tanulásukat saját felelősséggel tudják megtervezni. Így tanulási célokat, tartalmakat, folyamatokat megtervezni, tanulási technikákat, módszereket kiválasztani és tudásukat, valamint saját magukat értékelni.
A tanár mindkét elmélet szerint (de különösen a konnektivista meglátásban) elveszti kizárólagos, központi szerepét, s csupán,mint koordinátor, a tanulási folyamatokat segítő, motiváló esetleg tanácsadó szerepben jelenik meg. A tanítás helyett a tanulás kerül a középpontba.
A diákok céljai nagyon különbözőek (s ezt a különbözőséget nem szabad szem elől téveszteni), azonban a XXI. században való helytálláshoz elengedhetetlen, hogy megtanuljanak önállóan tanulni, hogy az élethosszigtartó tanulás (LifeLongLearning) követelményeinek eleget tehessenek.
A konstruktivista szemlélet alapelvei közé tartozik a közvetlen felfedezés, a közvetlen tapasztalat és a közvetlen önkifejezés is. Emellett prioritás még a multikulturalizmus, a multimodalitás és a többnyelvűség is. Ezek alapján az önálló és a (többnyire heterogén)csoportban történő, kooperatív tanulás kerül előtérbe. Mindez egy sokkal gyakorlatiasabb, a deklaratív tudás helyett a proceduális tudást preferáló környezetben történik.
Ahogy már említettem, kiemelt fontosságot kap a tanulók autonómiája, ami egy nyitott oktatáshoz vezet (azaz a tanulók maguk határozzák meg a tanulási folyamatot-mind céljait, mind tartalmait, mind módszereit tekintve). Ez az értékelési rendszer átalakulását is eredményezi.Óriási változást jelent, hogy a szummatív értékelés helyett a formatív értékelési technika kerül előtérbe. Abszolút értékben is csökken a tanári értékelés, helyette az önértékelés és egymás értékelése (tanulói értékelés) kap hangsúlyt. Így nem csak folyamatos visszajelzést kap a tanuló, hanem közben a reflektivitása, önértékelése is fejlődik.
A tanár szerepe így leginkább abban nyilvánul meg, hogy hogyan képes motiválni, érdekeltté tenni a diákokat a tanulásban. Ki kell emelni az egyénre szabott bánásmódot, a differenciálást, ami nélkül lehetetlen a tanulók valódi motiválása. Fontos hogy a külső motivációs erők helyett valódi, belső motivációja legyen a tanulónak. A tanár feladata továbbá, hogy a tanulási folyamatot koordinálja, s segítse a tanulót a tanulási stratégiájának megválasztásában.
De hol van mindebben a technológia szerepe?
Úgy gondolom, manapság már nem kérdés, hogy mekkora szerepe van a technológiának a tanulási folyamatokban. Én személy szerint, a tanulás nagyon fontos, de nem öncélú részének tekintem a különböző informatikai eszközöket. Úgy gondolom, hogy valamennyire mindig alárendelt szerepük van, azaz, hogy mindig a tudás elsajátítását, a tanulási folyamat hatékonyságát vannak hivatott növelni.
De jelentőségét nem szabad szem elől téveszteni, mert a modern, konnektivista megközelítésben, a világháló és annak működése, az emberi agy működésének és a tanulási folyamatoknak a modellje. Azaz ilyen hálózatelven alapul mindegyik.
A technológia szerepe kiemelendő sok egyéb szempontból is. Az alább felsorolt példák, fogalmak, jelenségek megjelenése, kibontakozása, erősödése szorosan összefügg a technológia jelenlétével.
Például: a tanuló központú tanóra, a differenciálás, az egyéni és a csoportmunka, tanulási nehézségekkel küzdők korrepetálása, lehetőség a különböző tanulási stílusok és tanulási stratégiák, s ezek által az egyéni tanulás megvalósulására, a tanulói autonómia fejlesztése, a kreativitás, a kommunikáció, a kooperáció fejlesztése, integrált oktatás stb.
Jól látható, hogy a technológia szerves része a tanulási folyamatnak, s a cél, hogy a tanulók a technikai eszközök használatával a saját maguk által megtervezett, hatékony tanulási folyamat irányítóivá váljanak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése